Teljesen új Mac Pro és iMac Pro érkezhet, az Apple nem hagyja magára a Pro felhasználókat!

Emlékszem arra, amikor 3 évvel ezelőtt a kezembe fogtam a Mac Pro-t. Hihetetlen volt, annyira szép és egyedi gép volt, annak ellenére is, hogy végül sajnos az Apple közel 1200 napja, tehát a megjelenése óta nem frissítette a terméket.

 
Nem azt mondom, hogy kell évente egy frissítés, mert ha megveszünk egy asztali számítógépet, akkor bizony azt nem sűrűn szoktuk lecserélni évente. Még egy laptopot sem cserélgetünk, és még a 2008-as Mac Pro is sokak számára megfelelő sebességű. Phil Schiller és Craig Federighi meghívott néhány újságírót, köztük John Grubert is, aki írt a blogján arról, hogy az Apple dolgozik egy új, jobb, modulárisabb Mac Pro-n. És nem csak ezen a készüléken, hanem egy professzionálisabb iMac-en is, illetve kijelzőkön. Úgy fogalmaztak, hogy “teljesen újragondoljuk a Mac Pro szériát”!
 
 
Visszatérve a Mac Pro-ra, egy elképesztően gyönyörű, és technikailag is érdekes gép, de sajnos nem moduláris. Mit is jelent ez? Érdemben nem bővíthető, nem rakhatunk bele jobb videó kártyát utólag, vagy adott esetben olyan hardvert, amit az Apple nem támogat. Egyszerűen az macOS nem fog elindulni, vagy problémás lehet idővel, például egy frissítéskor. Ez persze nem minden esetben igaz, de nem véletlen ennyire stabil és megbízható a macOS rendszer.

Mac Pro széria

Az újságíróknak elmondottak alapján az Apple tényleg komolyan gondolja a Pro szériát. ami azt jelenti, hogy ezeket a felhasználókat nem hagyják magukra, pedig jelenleg így van. Igaz, végre 3 év után ismét dedikált videó kártyát kapott a 15-ös Touch Bar-os gép, ami tényleg egy fontos dolog. Azonban az utóbbi években csak spórolt a cég. Spórolt a memórián, spórolt a processzoron és persze a dedikált GPU-n is.
 
A Mac Pro és az 5K iMac sem annyira vonzó már, és az asztali gépek még mindig HDD-vel is kaphatóak, ami gyalázatos. Phil elmondása szerint ennek vége. Nem ebben az évben, de jelentősen frissülni fog a Pro széria és igazán brutális hardvert fog kapni! Kizárólag azokra a felhasználókra fognak koncentrálni, akik a maximumot szeretnék kihozni a gépükből és a legjobbra van szükségük. A Mac Pro modularitásán dolgoznak, ami azt jelenti, hogy akár mi is bővíthetjük majd a későbbiekben, és nem kell 3-4 évet várnunk egy frissítésre.
 
Ezek az új generációs Mac Pro modellek és az Apple kijelzők az elmondottak alapján viszont idén még nem kerülnek piacra. Viszont ez még nem jelenti azt sem, hogy ha idén nem, akkor majd jövőre.

Apple Pro kijelzők

Az Apple nem hagyta magára ezt az ágat sem. Továbbra is szeretnének kijelzőket árusítani a felhasználóknak. Az LG egy alternatív opció azoknak, akik most szeretnétek profi kijelzőket. Elmondásuk szerint hamarosan, a jövőben elérhetővé válnak majd az Apple új kijelzői is, magas minőséggel felvértezve, ezeket csak “pro display-nek” hívták.

Apple iMac Pro

Az iMac még idén frissülhet. Itt is komolyabb frissítésre számíthatunk, mind processzor, mind GPU szinten. Ugyanitt megjegyezték, hogy az iMac nem fog rendelkezni érintőkijelzővel. A nagyobb, 5K-s iMac egyébként szerintük tökéletes elég a jelenlegi Pro felhasználóknak, de tovább szeretnék fejleszteni ezt a szériát is idén.

Vérfrissítés a Mac Pro esetén

Végül pedig a Mac Pro ma frissült is: a kisebb modell 6 magos processzort kapott és dupla AMD D500 GPU-t, a nagyobbik modell pedig 8 magos processzort és dupla AMD D700 videó kártyát. Bővebben érdemes elolvasni John Gruber cikkét angolul.
 
A frissített modellek már megtalálhatóak az Apple weboldalán:
 
Az első kép csak egy koncepció, innen.: http://pascaleggert.de/macpro.html